Részletek egy társkereső oldal sikersztorijából:

"Nekem fontos volt, hogy a lehető legrészletesebben ki legyen töltve az adatlapom, természetesen fényképpel együtt." - Gondolom, az oldal mondta, hogy írja bele.

"Aztán amikor visszatértem Magyarországra, alig győztem feldolgozni az üzeneteket, amit a társkeresők küldtek nekem..." - Fura, nekem nincs ilyen.

"Miután végeztem a levelekkel, visszamentem a főoldalra és az ajánlóban megpillantottam két hölgynek a fényképét." - Szóval nem azokkal jött össze, akik írtak neki. Haha.

"Egyikőjük nagyon szimpatikusnak tűnt, azonnal írtam is egy levelet neki." - Vagyis a másikójuk ronda.

"Azt tanácsolom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, hiszen mi is bizonyítjuk, hogy valóban igaz szerelemre találhat az ember!" - Ha jóképű és gazdag...

Köszi!!!!!

 Néha ez a világ annyira... halálközpontú... Mintha a halál lenne a legrosszabb, ami valakivel történhet, mintha az öngyilkosság lenne a leghatékonyabb eszköz a figyelem felkeltésére, mintha az ölés lenne az egyetlen módszer arra, hogy a másik többé ne avatkozzon az életünkbe. Közben meg senkinek semmi tudása nincs arról, hogy valójában mi zajlik odaát. Úgy, hogy pedig ár jöttek vissza.

Egy, kettő, három...

Ma este először a Zöld Kapu étteremben voltunk, ami nagyon jó, mert racionális árak mellett irracionálisan nagy (jó értelemben) adagot adnak. Aztán az Akácfa sörözőbe kerültem, ahol olcsón be lehet rúgni. Ez utóbbi hely igen elrettentett a jövőbeli éjszakai kilengésektől. Hatalmas tömeg volt, ahogy szokása, és amikor megtaláltam az ismerőseimet, és sikerült egy ülőhelyre bepréselni magam, azután kézzel-lábbal tiltakoztam bármi nemű felállás ellen. Végül WC-re azért csak el kellett menni, nem nagy örömmel, mivel tudtam, hogy ott nem a legjobb állapotban van a mellékhelyiség. A vártat is alulmúlta, kezdetnek azzal, hogy tocsogni kellett a vízben. Az angol WC ajtaja szét volt verve, vagy legalábbis rémes állapotban volt, zár nem volt rajta. Szerettem volna ráülni a deszkára, de nem volt mire. Így aztán fél munkát végeztem, amit lehúzni nem nagyon lehetett, mert a kagyló hátulján távozott a tisztító víz nagy része. Haza is jöttem, és azon gondolkodtam közben, hogy örülök, hogy nem vagyok rászorulva az ilyen helyekre, hogy alkalmanként meg tudok egy olyan helyet fizetni, mint a Zöld Kapu, ahol magamra tudom zárni az ajtót, kényelmesen le tudok ülni, és - bocsánat a gusztustalan megfogalmazásért, de úgy mondom el, ahogy az kijön belőlem - szarhatok egy jót.

Hipochonder vagyok. Vagy csak képzelem? 

Mosoly mindenkinek:

:-) 

Sokunkkal megesett már, hogy egy vers, vagy egy dal, vagy egy alakítás miatt beleszerettünk valakibe, akiről azt sem tudjuk, hogy kedves vagy kiállhatatlan ember a valóságban. Beleszerettem egy Chicago-i képregényrajzoló nőbe. Nem a legszebb nő a világon, de magát rajzolta le, és ahogy lerajzolta magát, az olyan kedves és aranyos, hogy rettenetesen szeretném megismerni. 

Az vagy nekem, mint bornak a kóla. Vadász lesz belőlem.  

Genetikailag belénk van drótozva, hogy vágyjuk a szexet. De ha a szexnek élünk, akkor mocskos disznónak tartanak. Vagyis genetikailag belénk van drótozva, hogy mocskos disznónak tartsanak. 

Az alkoholmentes sört megértem, igaz, rossz ízű, de mégis megvan a hangulat, hogy "sörözök egyet a haverokkal, és mégis volán mögé ülhetek". A citromos sört is jó találmánynak tartom, mert bár nem sör, de finom, és van benne alkohol. No de a citromos alkoholmentes sör??? Minek inna valaki olyat, ami nem finom, nincs benne alkohol, és nem sör? Igyon inkább szörpöt! 

 Munkatársam:

"Egy nagyon brutál együttes koncertezett Budapesten. Kb. 100 hely volt, és hónapokkal előtte elfogytak a jegyek. Mi a harmadik sorban voltunk, és ..."

Ahol a madár se jár

Látom a képzeletbeli kórót elgurulni előttem. Ide csak a legbátrabbak merészkednek. Arcomon borosta, nyakamban dögcédula, kezemen anyu keze, nyugtatgat.
 - Te következel, sápadt arcú! - szól hozzám Nagy Fehér Köpeny.
Bemegyek hozzá, felültet, a vallató lámpát az arcomba irányítja.
 - Naponta hányszor mos fogat? Milyen fogkrémet használ? Eszik csokoládét?
 - Doktor úr, az életemre esküszöm, igen!
Orálisan behatol, körbenéz, majd summáz.
 - Lyukas a foga.
 - És nagyon fáj.
 - Nyugalom, az a kórral jár. Be fogjuk tömni.
 - Ha már arra jár - teszi hozzá anyám -, akkor a száját is!
A doktor úr elmélyed bennem, belülről fúr meg, kitöm. Felegyenesedik, mosolyog.
 - Kész vagyok. Látom, maga is.
Felállok, elköszönök, megszédülök. Még időben elkapnak.
 - Azért adhatott volna egy érzéstelenítőt - dorgáltam a doktor urat -, mielőtt átnyújtotta a számlát.
 

Az alábbi szöveget valamiért meg kellett írnom. Megnyugtatásul közlöm, hogy nem voltam teljesen józan a nagyja kitalálásakor. A tényt, hogy most közzéteszem, nem kizárt, hogy felfogják használni az ideggyógyászaton.

Etel köze

"Indul a mandula",
előttem mandala.
Öt tagú mantra,
dobra és lantra.
Szútra egy szuszra,
batyuban az útra.

Kút van, nem kiút.
Dobd le magad
a fotelbe, Etel!
Dobd le magad
ka-na-pé-ra
Pe-ne-lo-pé.
Háljunk el békében,
egy nyugágy végében.

Ne állj a kutamba!
Félre! Értettél?
Kezemben Isten
utolsó utasítása:
Égrendelet.

(Így utólag belegondolva, az Etel és a Penelopé valószínűleg a Csengetett M'Lord c. sorozatból jött.)

Háziállat a plafonon

A felső szomszédom egy pók.
Azt hazudtam mindenkinek,
a szúnyogok miatt tartom,
de csak lusta voltam kiűzni.
Folyton lestem a háló-szobáját,
na nem kukucskálni akartam,
féltem, hogy egy nap megismer
egy szőrös, nyolc lábú lányt,
aki olyan szerelmes lesz,
hogy maga alá petézik.
Nem tudtam, hogyan kell
egy pókot ivartalanítani.
Egyik napról a másikra eltűnt, 
csak egy hálófoszlány leng
a karnison. Rám unt.

Leülhet. Három egyes. 

A fogam fájdult belé

Nehéz a böjt annak, aki amúgy sosem csinálta. Reggel felkelsz, kinyitod a sok finomságot a hűtőben, vajon eszedbe jut-e, hogy "nem szabad"? 

 Nem vagyok vallásos, de jó lenne megtartani az idei nagyböjtöt. Talán leadnék pár kilót. Jó lenne hinni, hogy Isten megbüntet, ha nem tartom be. Akkor legalább rá lennék kényszerülve.

 Megállt a busz, leszálltak az emberek, az ülések között maradt egy sapka. Azonnal nézni kezdtem az ablakon kifelé, ki nézhet ki úgy a járdán, mint aki elvesztett egy sapkát. Egy kopaszodó férfi haját reptetgette a szél, miközben a férfi idegesen kotorta a zsebeit. Még időben sikerült kidobni a buszból a sapkáját.

Ültem a fogászra várva, egy fiatal hölgy bejött, majd nem sokkal később az asszisztens, és bátortalanul megkérdezte:
- Elnézést, ön kért időpontot? Csak mert a doktornő nem emlékszik rá.
- Igen.
Az asszisztens bement a doktornőhöz, majd kidugta a fejét az ajtón.
- A doktornő kérdezi, hogy ki tudná segíteni? Mikor beszéltek?
- Tegnap délután.
- Csak mert nem tudja magát hova tenni...
- Mondja neki, hogy a zöldséges lány.
Így már megvolt.

Nem tudom, másnak volt-e ilyen szégyenfoltja. Valami, ami senkinek nem ártott, nekem örömet okozott, de ha kiderült volna, nagyon égett volna a pofám. Mármint remélve, hogy nem derült ki. De ha van odafenn, akkor odafenn biztos mindenki rajtam röhög. Remélem, értékelik, hogy megszabadultam tőle. Remélem, átérzik, hogy valaki annyira szeretné a változást, hogy képes magából kivágni a kukacos részt. Jó kérdés, hogy tényleg változik-e ezzel valami. Nem akartam belegondolni. Csak, mint a róka, lerágtam egy lábam, hogy meneküljek.

Tegnap egy költő kérdezője voltam a Veranda esten, vett minket az Erzsébetvárosi TV is. Igaz nincs tévém, és ha lenne is, akkor sem tudnám, hogyan lehetne fogni ezt a csatornát, de mindenképp egy remek tapasztalat/élmény volt. 

Tegnap útlevél készítésnél volt egy nagyon primitív ember az ocsmányirodában. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van. Először is, amikor megjelent a kijelzőn, hogy kérik a 600-as sorszámú ügyfelet, messziről ordított egy fazonra, hogy: "Eltévesztetted a házszámot, öcsém!" Akkor a fazon felvilágosította, hogy fordítva tartja a sorszámot, és az nem 600, amit ő tart a kezében, hanem 009. Ekkor hősünk morgolódva ment vissza a székéhez, hogy hogyan adhattak neki 900-as sorszámot. (Megjegyzem: Que???) Amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve hősünk odament sebbel-lobbal a sorszámkiadóhoz - amit amúgy egy kedves lány nyomogatott, felvilágosítva az ügyfeleket a különböző folyamatok közti különbségekről -, és aggresszíven nyomott magának még egy számot, megkapva a 010-est, örömmel konstatálva, hogy 890 helyet lépett előre, de azért a biztonsági őr megértette vele, hogy valójában eggyel hátrébb került. Eztán hősünk már nem is tudta eldönteni, hogy a 009-es vagy 010-es számmal menjen tovább, főleg, minthogy kiderült, hogy a 100 alatti számok bankkártyás fizetésre vonatkoznak, ő pedig csekkel akart fizetni. A biztonsági őr is látta valószínűleg, hogy zavar van az emberünk fejében, mert hamar kikért neki egy új sorszámot, a 721-est, és kérte a dolgozókat, hogy irányítsák azonnal a fotós rekeszbe. Ezek után volt még némi kavar, hogy hősünk már azt sem tudta, melyik sorszáma hol van, na de mindegy. Sikerült a fotó, hősünk mondta, hogy neki nem kell sürgősségi, jó a 30 napos elkészítés, majd mikor kezébe kapta a csekket 7500 forint illetékről, igencsak felháborodott. Bár a kedves lány mindenkinek előre elmondta, mennyibe fog kerülni az útlevél, hősünk vitatkozni kezdett vele, hogy miért akarják pénzzel lehúzni, hiszen csak meghosszabbítani akarja az útlevelet, nincs annak semmi baja. Majd utána azért magyarázott a maga halk, hajókürt hangján, hogy akik ilyen törvényeket hoztak, azokat sorba kellene állítani, és lelövetni. Végül elment befizetni a csekket, de azért fél füllel hallottam, hogy ő egy hét múlva már menne Németországba. Reménykedem, hogy a mostani útlevele még érvényes, különben valahol, valamikor el fog csattanni egy pofon...