Most nálunk a munkahelyen:

Szeretne Magyarországon papírokat gyorsan, kényelmesen, olcsón elinténi?

Maga egy idióta!

Polaroid
 
Minek kell annyit fényképezni
- soha nem értetted meg.
Ha nem is pótolja az igazi lá(tvá)nyt,
könyvjelzők az agyamba.
 
A polaroidokat szeretted,
a fonákra apró üzeneteket írtam,
és tetszett, hogy egyedi darabok.
 
Az utolsó, amit adtam,
különösen jól sikerült.
Elfelejtettem, hogy polaroid volt,
hetekig kerestem a negatívot.

Futás!

Egy kisvárosban éltem, Kiskőrösön. Annak is a szélén, szemben a Kurta Kocsmával. Az ablak előtt, a radiátorra támaszkodva figyeltem az Odakintet: a kiüresedett utcákat, a fagyott földet, a parkoló kocsik deres szélvédőjét. Azt kellett volna gondolnom, hogy a falak megvédenek a hidegtől. De nem ezt gondoltam, azt gondoltam valójában, hogy a falak bezárnak. Hirtelen úgy éreztem, hogy ki kell mennem a szabadba, hát felöltöztem, és sétálni indultam.
Először türelmesen lépkedtem, egy lassú ütemben, hogy ne melegedjek ki a vastag kabátomban. Zavart, hogy milyen sok idő, míg elhaladok egy-egy ház előtt. Gyorsítottam a tempót, kocogni kezdtem, végül rohantam, hogy minél messzebb, minél távolabb jussak. Már jóval elhagytam a városvégi táblát, amikor elfogyott a levegőm, és meg kellett állnom.
Elkeseredtem, hogy volt egy pont, aminél nem juthattam tovább. Innen vissza kellett fordulnom, ha csak nem akartam az átizzadt ruhákban megfázni. Beláttam, hogy átmehetek egy másik városba, egy másik országba, vagy esetleg egy másik kontinensre is, mindig lesz egy pont, ahol vissza kell fordulnom. A kényszerek, a belül feszülő erők mindig szabnak nekem egy határt, amit már nem fogok tudni átlépni. Ha egyszer valami csoda folytán kilőnek az űrbe, valamikor el fog fogyni a levegő, az élelem, vagy az üzemanyag. Börtönben élek, csak az a kérdés, hogy mekkorában.
Aztán a gyermekkoromra gondoltam, a szinte állandóan a négy fal között töltött évekre. Hogy egészen addig nem voltam rab, amíg nem vágytam a túloldalra.

 

A fészbukk újabban azt játssza, hogy az orrom alá dörgöli az ex-em fotóját, hogy ismerem-e :-/

Ez meg majd csak lesz. 

 Ez a szám meg kimaradt.

 Ez a szám már volt.

Gyakorolni fogom, milyen az, ha kikosaraznak: kimegyek az udvarra a kosárpalánkhoz, és kikosarazom magam.

Tegnap beszélgettem egy barátommal, és közben szeretett volna egy hasonlatot alkotni egy témára. Elégedetlen volt, mert a hasonlat csak egy szemszögből illett a témára, de kettőt szeretett volna vele egyszerre érzékeltetni. Pedig arra szerintem teljesen jó két hasonlat.
Erről eszembe jutott, hogy sokszor belekötöttek a hasonlataimba az emberek. Azért, mert azt mondtam, hogy "< valami > olyan, mint < más valami >", azzal próbáltak megcáfolni, hogy más szemszögeket soroltak fel, ami szerint nem érvényes a hasonlat. De ez olyan, mintha arra, hogy "olyan piros az ajkad, mint a cseresznye", valaki elkezdené mondogatni, hogy "ez azért nem jó hasonlat, mert a cseresznyében van mag, az ajakban nincs", meg "ez azért nem jó hasonlat, mert a cseresznye lehet kukacos is", vagy "ez azért nem jó hasonlat, mert cseresznye fán terem, az ajak nem", stb. 
~~~ Na tessék, a hasonlataimat egy hasonlattal próbáltam megvédeni.

Más valami:

A gonosz embereknél csak az okosak rosszabbak.

Tegnap spontán felolvasásom volt egy XIII. kerületi kávézóban. Konkrétan egy haverom megkért, hogy olvassak fel egy verset neki, és egy férfinek, akit egy órával azelőtt még nem ismertünk. Előkerestem a naplómból az egyik olyan verset, ami nem szabadvers (kettő van benne összesen, szóval hamar megvolt), mert tudom, hogy az átlagemberek megkövetelik a kötött ritmust és a rímeket; ez meg ütemhangsúlyos. A férfi rögtön emlegetni kezdett valami Konrad Lorenz-et, olyan fogalmakkal, hogy "sereg", "csapat" és "csorda", magyarán részegen olvasottabb ember volt, mint én józanul. Elmondta azt is, hogy neki az időmértékes verselés a kedvence (főleg a hexameter/pentameter), és fejből szavalni kezdett.

Tudok időmértékes verset írni. De nem tudok JÓ időmértékes verset írni. A kötöttségek mindig megfojtják azt, amit mondani szeretnék.

Kémia

Az
ember olyan, mint az ion, mert hiányos és magányos,
hozzá illő társat keres, 'ki aranyos és arányos,
idővel a pár megindul, egy másik párhoz csapódik,
alakul a molekula, s ahogy tovább folytatódik,
a csoportból csapat lesz majd, a csapatból pedig csorda,
gyűlik-gyűlik a gyűlölet, végül elszakad a korda,
hömpölyögni kezd az utcán, akár a kiömlött vegyszer,
a tömeg vak, a tömeg vad, a tömeg pusztító fegyver.

"Mit tehet az ember, így húszon túl, a harminchoz közel?" (Alvin és a mókusok)

 A vonat felé igyekeztem, út közben megláttam egy lányt, aki hasonlított a volt fogászomra. Bár végül is nem ő volt (valószínűleg), elgondolkoztam azon, hogy kb. velem egykorú fogászom volt. El kezdett matatni bennem a gondolat, hogy gyerekkoromban megszoktam, hogy a fogászok, orvosok, ügyvédek, stb. mind nénik és bácsik voltak, de most már elő-előfordul, hogy fiatalabbak nálam. Nálam fiatalabbakra kell bíznom magam.
 Anyámnál egyszerűen beragadtak a szerepek. Ha jövök meglátogatni, még mindig úgy érzem magam, mint egy kollégista kölyök. Lehet, hogy hülye vagyok, de nekem nem aggodalmaskodó szülőre van szükségem, aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud nálam, és megmondhatja, mikor mit tegyek, hanem inkább egy barátra.
 Lassan harminchoz közeledem. Párkapcsolatom nincs. A munkatársaim között van olyan is, akinek 23 évesen már gyereke volt, és van olyan, aki 35 évesen még nem házas. Ha arra gondolok, hogy milyen idősnek érzem magam, az kb. 18. Ha arra gondolok, hogy mit mutatnak az évszámok, túl idősnek érzem magam a mostani helyzetemhez képest. Fel szeretném borítani az életem. Kockáztatni a jövőmet, egy jobb jelenért. (Hiszen mégis az lenne a fontosabb, hogy fiatalon éljek boldogan, mint öregen.) De nem tudom, elértem-e már a kort, amikor "szabad". Mert hogy már úgyis minden mindegy. Én már úgy érzem, eljött az ideje, de nem merem, mert félek, hogy mások megvetnek érte. Félek, hogy családom lesz, és nem tudom eltartani. Félek, hogy azt gondolják az emberek, elpazaroltam az életem. Pedig már nagyon nagy szükségem lenne a levegőváltozásra.

CSEKK ITT ÁUT !!!

Szerintem remek vers, ott a helye minden feldíszített karácsonyi gomba alatt...

Széll Zsófia

Hímpor

Rám - - - csodálkozol, milyen kicsivé is
lettem. Hol marad az álom, vacsoránk.
Pedig olyan jól kifőzted. Ringlit húzol az

ujjamra, etetsz. Fontos mai program:
nézd, ez nem egy páros képe. Ez itt egy
nem-alma. Persze a gombából többé már

nem eszel, talán mert ilyen szánalmasan
kicsivé lettem. Gyermeked fél anyja. Átlát-
szó ég mögül azonosítja a tettest egy isten.

Az első lépések egyike a sánc, aztán  az an-
passzé - a királynő gyakorlati okaimból nincs
most sem melletted. Csodálkozol, vajon kivé

nőttem; ha ez az évszak is alaposan megrág,
kiköpsz. Gyér szakállú herceg, mióta elvetted

a kulcsokat, vágás nélkül vérzek. Nem csodál-
kozom ezen a semmin, magunkból ered, egy
másik szobában gurul épp, magam előtt látom,

egyszer vigasszá leszünk, ő gurul, egész,
aztán - remélem, ne csodáld - megöli alízt,
 
óriássá tesz.

forrás: iktatospapir.blog.hu

Magányos farkasok dala:

Magányos farkosak dala:

Küldöm annak a búzamezőhajú, tündérszemű, hamvasbőrű, szelíd lánynak, akinek puha csókjáért szívem ég:

Néha a jutalmadat erővel kell elvenned.

Csak az őrültek cselekednek jót.

Csak az idióták várnak cserébe jót.

Elvileg ma én olvasom fel Habony Gábor írásait a Verandán. Figyeltem arra, hogy ne fájduljon meg a torkom, mostanában hajlamos vagyok ilyenekre. A sors kegyes volt hozzám, csak a bal fülem dugult el. 50%-osan hallok vele, kívülről. Ami a fejemben történik, az tripla olyan hangos.

Szerintem ez itt most, ez a majmok bolygója.

Male single tennis is just like a saturday night without sex: lonely men playing with their balls.

Felemás: lett a szomszéd téren kosárpalánk (három is), de hova tűntek a szelektív gyűjtők? :-/

A Dr. House néha már-már ilyen:
FOREMAN: A betegünk rendszeresen kártyázik...
HOUSE: Függő személyiség, alkoholizmus, májzsugor. Jegyezzék elő transzplantációra.
FOREMAN: A minap is lement egy szerencsebarlangba...
HOUSE: Valószínűleg elkapott valami fertőzést. Vegyenek tőle gerincfolyadékot, és vizsgálják át az épületet.
FOREMAN: Az utolsó körnél nagyon remegett a keze...
HOUSE: Parkinson-kór. Gyógyíthatatlan. Hosszú, nyomorult élet vár rá.
FOREMAN: És köhögött a füsttől...
HOUSE: Kis sejtes tüdőrák. Nem tehetünk semmit, csak órái vannak hátra.
FOREMAN: De végül nyert egy piros ultival...
HOUSE: Ja, akkor semmi baja. Vegyen be egy algopirint, és holnap már jobban lesz.

Az emberek elfeledkeznek arról, hogy mi a különbség az egyenrangú és az egyenlő bánásmód között. Az egyenrangú az, amikor a magas emberek bögréjét a felső polcra, az alacsony emberek bögréjét az alsó polcra teszed. Az egyenlő az, amikor minden bögrét a felső polcra teszel, és kiraksz egy létrát, hogy mindenki elérje őket.