Ahol a madár se jár

Látom a képzeletbeli kórót elgurulni előttem. Ide csak a legbátrabbak merészkednek. Arcomon borosta, nyakamban dögcédula, kezemen anyu keze, nyugtatgat.
 - Te következel, sápadt arcú! - szól hozzám Nagy Fehér Köpeny.
Bemegyek hozzá, felültet, a vallató lámpát az arcomba irányítja.
 - Naponta hányszor mos fogat? Milyen fogkrémet használ? Eszik csokoládét?
 - Doktor úr, az életemre esküszöm, igen!
Orálisan behatol, körbenéz, majd summáz.
 - Lyukas a foga.
 - És nagyon fáj.
 - Nyugalom, az a kórral jár. Be fogjuk tömni.
 - Ha már arra jár - teszi hozzá anyám -, akkor a száját is!
A doktor úr elmélyed bennem, belülről fúr meg, kitöm. Felegyenesedik, mosolyog.
 - Kész vagyok. Látom, maga is.
Felállok, elköszönök, megszédülök. Még időben elkapnak.
 - Azért adhatott volna egy érzéstelenítőt - dorgáltam a doktor urat -, mielőtt átnyújtotta a számlát.