Szilveszteri koktél
Egy kis könnyed szöveg-összeállítás a 2013-as év végére:
Szuperhősös szabadversikék
1. Szuperpók
A szuperpók
minden ízeltlábúnál erősebb,
képes megfejteni a keresztrejtvényt,
amivel lecsapják,
és nem fél kimutatni az érzelmeit,
amióta megharapta
egy rádioaktív Peter Parker.
2. Mary Jane fürdik
Óvatosan fekszik a kádba,
karjáról ledörgöli a port,
a köldökét picit megcsiklandozza,
finoman mossa le gömbölyű melleit,
meglögyböli a punciját is,
végre tisztának érzi magát,
és már a víz-ember sem szűz.
3. Mr. Fantastic - a gumiember
Az űrbaleset óta
teste elasztikus,
ruganyos.
Ha csatába megy,
nem fél attól,
hogy kinyúlik.
Időnként hobbiból
szülinapi zsúrokra jár
trambulinnak.
Visszatérő rémálma,
hogy Godzilla
óvszernek nézi.
Csúnya, rossz fiú vagyok
Nekem az irodalom órán feláll
a szőr is a hátamon,
ellep az izgalom,
nem is tudja mennyire várom,
hogy ránk parancsoljon,
vegyünk kézbe a cerkát.
Bódulok, ahogy Baudelaire-t szavalva
ó-ra kerekíti a száját,
olyankor bugyijában elképzelem
a romlás virágát.
Ha a téma Sylvia Plath,
cirógatom magam a pad alatt,
Nem az én bűnöm, hogy elért az érés,
miért olyan nagy kérés,
hogy a pálcájával egy Verlain-
-vers ritmusára verjen?
Hem hat meg a próza,
hiába aprózza,
Inkább egy villa-nella,
mint egy száraz novella,
attól a hangja is csak olyan érces.
Felesleges ez az önkény,
hidegen hagy Örkény,
de kettesben megmutatnám önként,
milyen egy igazi egyperces.
Tudom, többnyire
szabadverset alkotok,
de az ágyban magára
kötött formában gondolok,
ahogy a takarón hever,
mint egy jambikus pentameter.
Aztán megindítjuk az aktust,
az ágy nyikorogja a ritmust,
és az idő mértékén át
a spondeus pirrichiusra vált.
Hát,
fogjunk egy nőstényt, egy hímet,
faragjunk belőlük páros rímet.
Numera undok
Hazámban van a házam,
házamban van a hazám,
mesteri házban vagyok házmester,
házamban házmestert iszogatok.
Verset írni könnyű.
Verset írni nehéz.
Nehéz verset írni könnyű,
könnyű verset írni könny, nyűg.
Trollal írok verset,
trollbamondással,
az elnyűtt trollt
a trolltartóba teszem.
Ma ilyen
tesze-tosza vagyok,
metróban teszek-toszok,
metró-szexuális vagyok.
Egy lány
a kelleténél többet kelleti magát
a Keletinél,
nem lehet túl kelendő.
A díváknak hódolok,
nem a divatnak,
a régi vágásúak tetszenek,
retro-szexuális vagyok.
Legyen síkja lapos,
legyen dombjának halma,
hazám édes,
mint egy országalma,
hazám piszokkal teli,
mint egy ország alma,
mama ma maradtam volna otthon!
(halva)
Vers a versről szóló versről
Ki oszt?
Don Corleone kioszt, kifoszt,
apró izzadságcseppek
gyülekeznek a homlokodon,
rengeteg, vagy 40-100,
nem VERSeny ez,
nem valódi leosztás,
ez a kártya csak névjegy
metafora egy meta-vershez,
rajtad a sor(s),
mindenki vár, míg te szólóban
olvasod a versről szóló verset
(két szólam),
Don Corleone siettet,
mellette don Kanyar türelmesen vár,
ő egy ilyen csendes don,
a mondanivaló meg
becsússzan a partiba,
mint egy csendes ulti(mátum),
hogy mi az, gyorsan elmondom,
mielőtt magadtól rájönnél,
a vers, amiről
a versről szóló vers szól,
az maga a vers, amit olvasol,
a nyomtatott szöveg,
kígyózik, saját farkába harap,
az egyetlen vers, ami nem létezik,
az a vers, ami a versről szól,
így a vers a versről szóló versről
nem szól végül semmiről
a semmiről szóló verset olvasod,
a parti végére a csendes hetes
véletlenül a kezedben marad.
Veranda kampány-versek
1. Jack Sparrow kapitány verse
Megesik olykor az én koromba',
hogy az ember egy kicsikét goromba,
de ha belefojtom bánatom a rumba,
táncra perdítlek, induljon a rumba!
Volt kalandom az életben megannyi,
Amszterdamban betépett, bolgyó hollandi,
szirének, más rémek, üldözött a Kraken,
Tortugán ezer dühös nő kevert le nekem.
Az élőhalottakért élek-halok,
veszélyben csak is melletted vagyok.
Fekete Gyöngy-szemed hiába igéz,
tudom, hogy tőrt tart a hátratett kéz.
2. Jean-Luc Picard kapitány verse
Egy asszimilált űrhajó önmagában forog,
a folyosón korgó gyomrú borg kóborog.
Implantátumokkal piercing-elt martalóc,
egyik orrlyukában fika, másikban drótkanóc.
De ha a légzsiliphez lép, ahogy terveztem,
a reteszt lehúzva szabadon eresztem,
hörög majd egyet, de hamar ráun,
a taknyát is kiszívta a vákuum.
A föderáció nevére
esküszünk,
esküszünk,
hogy rab borg soha nem leszünk.
3. Dr. Hannibal Lecter verse
Eszem a szívét, drága hölgy!
Köszönöm, hogy velem időt tölt,
annak ellenére,
hogy kénytelen-kedvére
teendőim lekötik
erre a kényelmetlen székre.
Nem kell, hogy beszéljen, elég a bája,
számomra felnyitott könyv a koponyája,
falom a gondolatait, elméjét,
elmélyülten szívom be lénye velejét.
Búvárcsirke
Anyu csirkét sütött nekem vacsorára,
mert tudja, hogy nem szeretem a halat.
A többiek mind halat ettek,
de anyu külön tányérra tette őket,
hogy ne keverjem össze.
Furcsa egy csirke volt, de mind megettem,
a fejétől egészen az uszonyáig.
Leó és a csega
Egy kis csiga az új barátom,
együtt járunk iskolába.
Folyton elkésem miatta.
Ottó és a lottó
Nyalóka helyett lottót kértem.
Megnyerem, és veszek egy házat.
És az az én házam lesz.
És a kapcsolót csak én érem el,
ha gólyalábra állok.
És ha apu szól, hogy ebéd van,
rúdon csúszok le,
mint a tűzoltó bácsik.
És a csokit páncélszekrénybe teszem,
hogy öcsi ne puszilja be.
És anyunak is adok, ha kér,
de ő mindig virágokat eszik.
És az ajtók alacsonyak lesznek,
hogy a felnőttek
csak négykézláb tudjanak bejönni.
Spenót
Spenót volt ebédre.
Utálom a spenótot.
Mondtam anyunak, hogy
nem eszem meg.
Azt mondta, hogy rendben,
nem kell megennem.
Csodálkoztam.
Máskor rám szól,
ha otthagyom az ebédet.
Újra mondtam, hogy
nem eszem meg.
Ő újra azt, hogy rendben,
nem kell megennem.
Kavargattam.
Gusztustalan volt.
Miért nem kell
megennem?
Újra mondtam, hogy
nem eszem meg.
Ő újra azt mondta, hogy
nem kell megennem.
Megettem mindet.
Szörnyen rossz volt.
Annyira rossz volt, hogy
rosszul lettem tőle.
Anyu a hibás!
Ha azt mondta volna,
hogy meg kell ennem,
most jól lennék!
Púposvöcsök
(Németh Zoltán verseire)
Ha a púpos tevének púpja van,
Akkor a búbos vöcsöknek búbja?
Padarság, a púp és a búb ugyanaz,
Csak a vöcsök összekeveri a petűket.
Ez történik,
Ha a madár nem tanul eleget!
Ő nem kóborol
Hanem kóporol.
És nem bandukol,
Hanem pandukol.
Epédre papot eszik,
Majd virágot visz a bárjának,
És csáposan mosolyog rá,
Hogy elhívja táncolni egy pulira.
Mamának és babának
Hívja a szüleit,
Akik őt, mikor kicsi volt,
Bójába csomagolták.
Sokat játszik a bandamacival,
Közösen alkotnak egy pandát.
Ha a földre ér, lápra áll,
Lerázza magáról a bort,
Fényes tollai bombáznak,
És úgy jár-kel, mint
Egy előkelő dísz-bolgár.
És ha olyan ideges,
Hogy majd felroppan,
Így kiált: „Passzus!”
(Nekem is van egy bogaram...)
(Pion István verseire)
Nekem is van egy bogaram:
Ízeltlábúakat gyűjtök.
Édesanyám rozzant faházikójában
szúvasak a falak.
Ha felmegyek hozzá a hegyekbe,
és meghallom a percegést,
több se kell, uccu neki,
zseblámpával a kezemben
végigtapogatom a falat,
és ha szűk lyukat találok,
szemöldökcsipesszel
kiszedem a kis bestiát,
szűk nyakú üvegbe rakom,
bedugaszolom, és a sötétben
hagyom egy kicsit érlelődni.
Otthon a pincepolcon
már egy seregnyi palack hever.
Néha megmutatom a barátaimnak,
és amikor megkérdezik,
hogy honnan vannak,
boldogan újságolom:
Tokaji a szú!
Háziállat a plafonon
A felső szomszédom egy pók.
Azt hazudtam mindenkinek,
a szúnyogok miatt tartom,
de csak lusta voltam kiűzni.
Folyton lestem a háló-szobáját,
na nem kukucskálni akartam,
féltem, hogy egy nap megismer
egy szőrös, nyolc lábú lányt,
aki olyan szerelmes lesz,
hogy maga alá petézik.
Nem tudtam, hogyan kell
egy pókot ivartalanítani.
Egyik napról a másikra eltűnt,
csak egy hálófoszlány leng
a karnison. Rám unt.
Szeretettel várjuk, hogy távolmaradjon!
(Debreczeny György verseire)
Szomorúan hallom,
hogy elfogadta a meghívásunkat,
nehéz volt megszervezni,
hogy mindenki másnak jó legyen,
számítottam rá,
hogy eggyel kevesebben leszünk.
Szomorúan hallom,
hogy lemondta minden programját,
és elutazik hozzánk
a nagy távolság ellenére is,
korán ment a felkérés,
az utolsó pillanatban.
Szomorúan látom,
hogy megtisztelt jelenlétével,
fültanúja lesz
az önhöz intézett szavainknak,
méltatni fogják
akik tisztelik, és mások.
Szomorúan látom,
hogy itt van körünkben,
a sors ízetlen tréfája,
hogy végül el tudott jönni,
remélem,
nem lesz sokáig a terhünkre.
Szomorúan hallom,
hogy jól érezte magát,
ezek szerint
nem értett meg minket,
és máskor is
el szeretne majd jönni.
A legkisebb fiú
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy öreg király, és annak egy fiatal, vonzó felesége, valamint egy dögös kis lánya. Ez utóbbit elrabolta a sárkány, és bár sokan nem értették, hogy ha azonnal fel nem falja, akkor minek az neki, a király kihirdette, hogy aki kiszabadítja, legyőzve a sárkányt, az megkapja a lánya kezét és fele királyságát.
Élt az országban egy paraszt, akinek volt többek között felesége is, és szerelmükből két gyönyörű fiú született, meg később becsúszott egy harmadik. Elküldte a legnagyobb fiát szerencsét próbálni. A legnagyobb fiú erős volt, karjaiban dagadtak az erek, de minthogy az eszével nem volt mit büszkélkednie, és ostoba módon szemtől szembe nekirohant a sárkánynak, hamarosan hamuvá égett a hüllő okádotta tűzben. Ekkor a középső fiú volt soron, hiszen hirtelenjében rangidőssé vált. A középső fiú fürge volt és eszes, úgy pattogott a sárkány körül, hogy annak esélye sem volt elkapni őt. Cserébe viszont olyan gyengéket csapott, hogy a kard nem hatolt át a sárkány kemény kitinpáncélján. Néhány óra ugra-bugra után a középső fiú elfáradt, és akkor a sárkány olyan játszi könnyedséggel tépte ki tőből a végtagjait, mint a légy lábait egy komisz gyerek. A paraszt házaspár elküldte legkisebb fiát is szerencsét próbálni, hogy ha már két szép fiukat elveszítették, legalább az a kis ronda se lábatlankodjon otthon. A legkisebb fiú nyeszlett volt, asztmás, és nem különösebben okos, de legyőzte a sárkányt, mert a szíve tiszta volt.
A királylány csodálattal fűszerezett undorral nézett végig megmentőjén, annak halszálka vastagságú tagjain, pókhasán, és a Notredame-i toronyőrre emlékeztető arcán, majd nagy áhitattal felajánlotta, hogy legyenek csak barátok. Mivel azonban apja figyelmeztette, hogy aki a király rendeletét megszegi – bármilyen meggondolatlan is legyen az –, azt halálbüntetéssel sújtják, végül önként hozzáment a parasztfiúhoz, és szült neki hét gyönyörű gyermeket, annak ellenére, hogy soha egy percet nem feküdtek közös ágyban. A királylány – amikor éppen nem valamelyik jóképű lovaggal tartott közös imádkozást a hálószobájában – sokat zsörtölődött, de a parasztfiú két kupa sör után némán tűrte, egészen addig a napig, amíg olyan illuminált nem lett, hogy minden tárgy mellé kettő ugyanolyat látott, és egy csapással hat darabra hasította a háromfejű házisárkányt. A király pedig az ő fejét vette, így végül egyesíthette birodalmát. Befogadta a hét árvát, majd néhány év múlva feleségével és négy unokájával együtt meghalt pestisben.
Az országot három részre szelték, amit egy-egy gyermek örökölt. Tünde kapta Tündérföldet, Róza a Rózsaligetet, és a kis Büdöske az óperencián túli sertéstelepet. Aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak az unalomban.
Hogyha filmen látom…
Kelek fel az ágyból, már tenném le a lábam a földre, amikor megszólal bennem valami hang: Melyik láb ez? A bal. Akkor húzd vissza de rögtön! Így aztán felülök rendesen, és ügyelek, hogy a jobb lábam érjen le előbb, majd belebújok a papucsomba, és elkezdem megsétáltatni kócos hajamat az állott reggeli beltéri levegőben.
A konyhába érve meglátom saját magamat, ahogy az asztalnál ülve jóízűnek falatozom.
- Tessék, csak tessék, jöjjön, van itt még hely - szólok hozzám egy kilógó kolbászdarabbal a számban.
- Nem, nem, köszönöm - utasítom vissza udvariasan az ajánlatot -, úgy látom, már éppen elegen vagyunk itt így is.
A WC-hez totyogok, mert a kicsi lakásomban már csak az az egyetlen hely, ahol le tudok ülni. Próbálok benyitni, de úgy tűnik, valaki kulcsra zárta az ajtót. Rántgatom a kilincset, mire a saját hangom szól a másik oldalról:
- Foglalt!
Na, itt azért már elönt a méreg:
- Ez felháborító, kérem, ez mégis csak az én lakásom, és szeretném használni a saját mosdómat!
- Türelem! - szól megint a hangom bentről - Csak egy perc! Vagy kettő...
Na, jól indul a reggel, mondom magamban, hogy nem találom a helyem, mert mindenhol csak aggatok. Úgy döntök, visszafekszem az ágyamba, és megvárom, míg végzek a mellékhelységben. De ahogy odaérek, azt látom, hogy már ágyban is én vagyok, sőt mi több, jóízűen horkolok.
- Jah, kérem - kiáltok fel megkönnyebbülve -, így már mindent értek!
Újév reggel, ima (átirat)
A szilveszter estét átjárta a bűn,
ittam, amennyit nem szégyen,
meg még néhány felest,
így ma megbánó arccal térdelek
a büdös kis szentélyemben,
nem, nem imádok bálványokat,
nem ezért ölelgetem
megváltásra várva
a nagy, fehér porcelánistent.
