(fikció)

A kétszázadik naplóbejegyzés alkalmából úgy gondoltam, hogy megörökítem, hogyan készül el maga a kétszázadik bejegyzés.
Először is megszületik az ötlet: a kétszázadik bejegyzés szóljon önmagáról. Aztán eltervezem a felépítését, összeszedem a gondolataimat, majd kiviszem a szemetet, mert anyu a földszintről üvöltözik, hogy megígértem, közben megdézsmálom a sütit, ha már úgyis ott vagyok, persze jobb lett volna először megmosnom a kezem.
Aztán visszamegyek a szobámba, elkezdem olvasni a leveleimet, majd eszembe jut, hogy félbehagytam a posztot, és mérges leszek magamra, hogy most ezt a sok félreeső cselekvést is le kell körmölnöm.
A húgom, mint mindig, kopogtatás nélkül jön be a szobába:
- Mit csinálsz? - kérdezi.
- Posztot írok arról, hogyan írok posztot.
- Hogy mit?
- Leírom, mi minden történt azóta, hogy el kezdtem írni a bejegyzést.
- Most mit kalimpálsz billentyűzeten, mikor hozzád beszélek? ... Te jó ég, leírod azt is, amit most mondok?
- Természetesen!
- Na elmész te a [***]
(Ezt talán mégsem kellene leírnom.)
Átolvasom a szöveget, kijavítok néhány hibát, és megállapítom, már csak egyetlen szó hiányzik: Vége