Hiányzik az az önzőség, ami gyerekkoromban még megvolt. Mindenre pozitív és negatív címkéket ragasztunk a jellemfejlődésünk elején, mert még nem tudjuk alkalmazni azokat a kifejezéseket, "kicsit" vagy "nagyon". Pedig kicsit önzőnek lenni nemhogy nem tilos, kötelező. Az életösztön része. Például, hogy az ember előbb tegye rendbe saját magát, aztán segítsen másokon. Különben a saját élete egy rossz cégér lesz, mint amikor a kovácsmester kapuja összedől.
Zavar a szemem alatt a folt, de ha felveszek egy napszemüveget, már kevésbé látom.
Először borecetes zsírban sült cukkini és brokkoli volt. Aztán beletörtem krumplit, és valami massza lett. Végül kisütött zöldséges krumplipogácsa almával és tejföllel.
Humphrey
Cigarettát sodrok,
gyufával gyújtom,
elpöckölöm az égett csonkot.
Megigazítom a kalapot,
előveszem az órát,
visszateszem a zsebbe.
Egy gyerek
mobiltelefonnal a kezében
színt köp az arcomra.
Reggel arra ébredtem, hogy hiányzik a művészet. Nem írok verset, mert nincs ihlet. Nincs ihlet, mert csak a munkámmal foglalkozok. Nem vagyok benne a világban. Mindig azt hiszem, hogy csak most kell sokat dolgozni, de aztán ez mindig meghosszabbodik. Közben nem vigyázok magamra. Először elhíztam, most meg járok pl. kondizni, de sokszor este kilenckor érek oda. Ez nem egészséges. Ma is dolgozni kellene, kora reggel rögtön fejest ugrani a munkába. Inkább elmegyek egy hosszú sétára. Látni akarom a világot, hogy ott van még odakint.
Szeretnék neked mondani valamit, amit lánynak még nem mondtam soha: függvényanalízis
Láttam a Bárka Színházban a Szabadesés c. darabot, elvileg az utolsó előadás volt. Nagyon tetszett. Jó volt a cselekménye, a színészek alakítása, a folyamatosan változó nézőpontok, az ugrálgatás térben és időben. Sikerült a színpadon igazi filmszerű jelenetdarabokt kialakítani.
Nehéz lebontani azokat a sztereotípiákat, amelyeket kiskoromban sajátítottam el, hogy az élet szép, igazságos, és jó tett helyébe jót várj, mert Isten, a karma vagy a sors helyére billenti az egyensúlyt. Nincs egyensúly, csak haladás. Az emberek viszont belekergetik magukat mindenféle hiedelmekbe, életbölcsességekbe, mert félnek a bizonytalanságtól. Hogy az egyik nap még éled a középszerű, de mégis kellemesen nyugodt életedet, a következő nap meg semmid sincs. Nem értik, nem értjük, hogy ez így van jól. A folyamatos megújulás (a lehetőség a folyamatos megújulásra) a haladás alapköve.
Voltam a Bukta Imre kiállításon, nekem tetszett.
Azt álmodtam, hogy vékony vagyok... Vékony, mint a fal köztem és a kefélő pár között...
Politikus az interjún: "Ami a drogozást illeti, én le szoktam tölteni egy statisztikát az internetről, amin látható, hogy a húsz évnél fiatalabbak körében hányan nyúltak már saját bevallásuk szerint drogokhoz. Az eredmény elkeserítő."
Másnap a televízióban közölnek egy részletet az interjúból: "Ami a drogozást illeti, én le szoktam"
Másik munkatársam:
"Időszerű elmosni ezt a kávésbögrét, miellőtt érvényes lesz az első számú irányelv."
Munkatársam:
"Paradoxon az, amikor odajön hozzád valaki, a szemedbe néz, kezet nyújt, és azt mondja: helló, autista vagyok!"
Munkatársam:
"Magyarországon nem arra használják szerintem a facebook-ot, amire kellene. Kapom arcba a fotókat, annyi pozícióból készítve, hogy már egy 3D-s modellt is össze tudnék rakni a gyerekről..."
Vannak íratlan, sőt, kimondatlan szabályok, amiket felállítunk, aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy valaki megszegte őket, de ez senkinek nem okozott problémát.
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s egyben sírod is,
Mely leápol s betakar.
- Megkínálhatom egy kis mangószirupos jégkásával?
- Köszönöm, de nem eszem sárga havat.
Igyekeztem nem untatni a barátaimat vers és próza témával az idők során. De tegnap eljöttek szabad felolvasásra meghallgatni. ( Kiskőrös Represented! ) Jól sikerült. Rég voltam ilyen boldog.
Legutóbbi műveim különböző internetes oldalakon jelentek meg PHP kód formájában...
Remélem, nem érti félre senki, hogy miért osztottam meg. Elsősorban a pörgős hangulata miatt. Aztán meg mert egyféle ön-paródiának is tekinthető. Az élet alapvetően szép. De néha nem. Olyankor érdemes poénnal elütni. Mint amikor valaki sütivel kínál, és azt mondom rá, hogy "köszi, nem, így sem férek már az ólba". :-)