Egy helyben álltam, a metró ment helyettem. Végignéztem az arcokon, csupa komorat láttam. Vajon mennyi lehetett az egy főre jutó gondterheltség? Aztán az aluljáróból kifelé végre megláttam egy mosolyt. Épp rám nézett. Egyenes tartás, magabiztos tekintet, pozitív kisugárzás.
- Drága barátom! - szólított meg kedvesen.
- Ne haragudj, nem tudok adni - mondtam halkan, és előre siettem a lépcsőn.
