(Fotó: Donncha O Caoimh at inphotos.org)

Szorongás

Nem veszem le a sapkám, pedig úgy illenék. A felsőm ujját lehúzom a kezemre, amennyire csak bírom. Minél többet fed, annál jobb.

- Segíthetek valamit? - kérdezi az eladó mosolyogva. Hamis mosoly, nem nekem szól. Mosolyogna akkor is, ha jó ember lennék, és akkor is, ha gonosz. Mosolyog mindenkire, aki belép a boltba. Megcsal vele.

- Köszönöm, csak nézelődök - válaszolok. Igazából pontosan tudom, mit akarok, csak nem szívesen beszélgetnék. Legszívesebben levenném az árut, és odaraknám a pénzt a helyére. El kell fogadnom, hogy ez nem így működik.

Kijövök az épületből, sötét van. Nincs éjszaka, csak október. A kuka körül a csikkek úgy fekszenek, mint döglött szentjánosbogarak. Cigit elő, végét meggyújt, első slukk. Motorikus mozgás, nincs benne érzelem, csak mechanika.

Szeretnék egyedül lenni... a városban. Üres épületek közt beszívni a friss levegőt. Járókelők jönnek. Nem szeretem, ha rám néznek. Olyankor elképzelem, mit láthatnak. És nem szeretek tükörbe nézni.